Párizs nevezetességei és látnivalók térképen

Sokunknak a bakancslistás vágyai között szerepel, hogy egyszer az életben eljusson Párizsba. Vannak, akiket a lenyűgöző Eiffel-torony vagy a Notre Dame vonz vagy éppen arra vágynak, hogy sétáljanak egyet a Champs-Élysées-n, vagy a Szajna-partján, beüljenek egy hangulatos kis francia bisztróba, ahol finom kávét és vajas croissant-t szolgálnak fel.

A vérbeli művészetkedvelőket pedig a híres Louvre érdekli, ahol a világhírű Mona Lisa festmény is megtekinthető.

A Szajna partján épült város a szerelem és a divat fővárosa is egyben, ami számtalan irodalmi műben, ismert filmben és zenében visszaköszön, számtalan művészt megihletett már, így ha még nem is jártunk soha itt, olyan, mintha kicsit mégis ismernénk a várost, hiszen annyira a köztudatban él, hogy a leghíresebb épületeit, a főváros jelképeit ezer közül is felismerjük.

Akik már jártak itt úgy vélik, ez az egyik legszebb hely a világon, számos csodálatos építménnyel, nevezetességgel, kulturális örökséggel és egy olyan utánozhatatlan hangulattal, ami csakis ennek a francia nagyvárosnak a sajátja. Nem véletlenül a legnépszerűbb úti célja a turistáknak, most pedig elmondjuk, hogy melyek azok a párizsi látnivalók, amit mindenképp érdemes útba ejteni, ha erre jársz. “Párizs nevezetességei és látnivalók térképen” bővebben